Arra buzdítunk minden szülőt, hogy szedjétek össze a gyerekeket és térjetek be egy moziba megnézni Lakos Nóra legújabb alkotását, mert egy igazán emlékezetes filmélményben lesz részetek. Nem mellesleg pedig a történeten fellelkesült gyerekeknek máris a kezébe adhatjátok a film alapjául szolgáló könyvet, Annet Huizing Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? című regényét. Olvass tovább!

Az úgy történt, hogy Lakos Nóra a Pagony könyvesboltban talált rá a holland szerző sikerkönyvére, a Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? című regényre, és egy este alatt el is olvasta azt, annyira magával ragadta. Onnantól tudta, hogy ebből filmet fog készíteni – és ez az alkotás most végre meg is érkezett. Irány a mozi!
„Épp a kedvenc könyvesboltomban kávéztam, miközben a legújabb gyerekkönyveket nézegettem. Így találtam rá Anett Huizing regényére. Aznap este egy szuszra elolvastam, és sokat nevettem, sőt, néhol meg is könnyeztem a történetet. Rögtön éreztem, ebből kell forgatnom a következő nagyjátékfilmet, mert igazán alkalmas arra, hogy megszólítsa a fiatal közönséget; benne van minden, ami egy kiskamasz életét meghatározza.” – fogalmazott Lakos Nóra a könyvvel való első találkozásáról.
Nina (Demeter Villő) még csak 12 éves, de már tudja, hogy író akar lenni, méghozzá híres író! A gond csak az, hogy öccse (Hárs Bonca) halálra unja a fejből mondott esti meséit. Nina a szomszédban élő híres írónőhöz (Zsurzs Kati) fordul iránymutatásért. Eközben édesapja (Mátray László) életébe – a hosszú gyászt követően először – egy komoly szerelem (Rujder Vivien) lép be. Nina igazi regénye ekkor veszi kezdetét. Kutatni kezd édesanyja (Lovas Rozi) emléke után, és hirtelen azon kapja magát, hogy élete egy fordulatokkal teli könyvvé válik, melyben minden barát és családtag egy-egy szereplő. Vajon az írás ereje segít feldolgozni a veszteségeket, és megnyitni Nina szívét egy új családtag, valamint az első szerelem (Kövécs Barnabás) felé?
A film több ponton eltér a regénytől, de mindvégig megtartja a holland könyv magával ragadó hangulatát. Maga az írónő, Annet Huizing is megemlítette egy interjúban, hogy a regény cselekménye kevés lenne egy nagyjátékfilmhez. Így került végül egy nagyon finom szerelmi szál is a történetbe – ki bánja ezt egy jó családi moziban?
A film alapjául szolgáló könyvet rendeld meg itt!
Már e-könyv formátumban is olvashatod, klikkelj érte ide!
Beleolvasnál a regénybe? Itt megteheted!
Akciók, hírek, érdekességek, ajánlók a gyerekkönyvek világábólHa nem szeretnél lemaradni az újdonságainkról, akcióinkról és különleges programjainkról, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre!
Feliratkozom!
Eredeti ár:
2990
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2790
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3490
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3490 Ft
Online ár: 2967 Ft
A 13 éves Katinka Kapteijn nem érti, miért lesz fátyolos mindenki tekintete, amikor kiderül, hogy tíz éve meghalt az anyukája. Hiszen szinte nem is ismerte. Őt sokkal jobban leköti az a gondolat, hogy mióta az eszét tudja, író akar lenni.
Te is ismersz valakit, aki író akar lenni? Mutasd meg neki ezt a 8-as listát!

Mindig nagyon örülünk, amikor visszajelzést kapunk egy-egy könyvünkről, de a legboldogabbak mégis akkor vagyunk, amikor az a korosztály mondja el a véleményét, akiknek az adott könyv szól. Olvasd el egy ifjú kritikusjelölt, Jenei Alíz írását a Fillér Utcai Általános Iskola 6. b osztályából!

<description><p>Ismerd meg a legfrissebb könyveket! Könyvek, amiket mi ajánlunk neked!</p></description>Katinka író szeretne lenni. Szerencse, hogy a szomszédjában éppen egy író lakik! Olvass el egy részletet a könyvből itt.
Katinka író szeretne lenni. Szerencse, hogy a szomszédjában éppen egy író lakik! Olvass el egy részletet a könyvből itt.
<description><p>Olvass, hallgass, nézz mesét!</p></description>