Irány a lovastúra! Olvass bele a Kockacukor lovassuli legújabb részébe
Megérkezett a Kockacukor lovassuli-sorozat negyedik része, és izgalmasabb, mint valaha! Csutiék ezúttal egy igazi lovastúrára mennek, ahol rengeteg érdekes kalandban van részük. Olvass bele A lovastúrába, és éld át Lópaciékkal a kalandokat! A könyvet akkor is imádni fogjátok, ha az előző részeket még nem olvastátok, de ha már ismeritek a sorozatot, akkor most le fog esni az állatok! Olvass bele a könyvbe!
Megérkezett a Kockacukor lovassuli-sorozat negyedik része, és izgalmasabb, mint valaha! Csutiék ezúttal egy igazi lovastúrára mennek, ahol rengeteg érdekes kalandban van részük. Olvass bele A lovastúrába, és éld át Lópaciékkal a kalandokat! A könyvet akkor is imádni fogjátok, ha az előző részeket még nem olvastátok, de ha már ismeritek a sorozatot, akkor most le fog esni az állatok! Olvass bele a könyvbe!
Sötét van!
A délután további részében ellovagoltunk egy löszfal mellett, amibe gyurgyalagok lyukakat fúrtak. A színes kismadarakat nem láttuk, csak Samutól tudtuk meg, hogy a lyukakban fészkelnek. Eléggé fáradtak voltunk már, úgyhogy nagyon megörültünk, amikor megérkeztünk a kis tisztásra, ahol az éjszakát fogjuk tölteni. Kamillára még várnunk kellett egy kicsit, de addig is kialakítottuk a sátorhelyeket.
– Négy sátor lesz – mondta Pali bácsi –, alakítsunk körletet!
Ez azt jelentette, hogy az övé lesz a parancsnoki sátor, a többit pedig hozzá igazodva, körbe kell majd felállítani. Felszedegettük a gallyakat, gubacsokat, köveket, hogy sima legyen a talaj, és ne nyomja éjszaka a hátunkat semmi. Amikor pedig megérkezett Kamilla, felvertük a sátrakat.
– Én Sárával alszom – mondtam Pali bácsinak.
– Rendben – bólintott. – Gondolom, Samu Jankóval. – Aztán Korihoz fordult. – Hát te, kisasszony, bebújsz a lányokhoz?
– Nekem saját sátram van! – jelentette ki Kori.
Pali bácsi és Kamilla összenéztek.
A könyvet itt tedd a kosaradba!– Nekem úgyis vissza kell mennem éjszakára a lovardába – mondta Kamilla. – Tiéd lehet egyedül a parancsnoki sátor!
Be is hurcolkodtunk. Felfújtuk a matracokat, beterítettük a hálózsákokat, behordtuk a hátizsákokat, azután rőzsét gyűjtöttünk a tűzrakáshoz. Pali bácsi ágra akasztott egy csappal ellátott vizesbödönt.
– Ez lesz a mosdó – mondta –, de a vécé nem itt lesz, a kis dologgal, nagy dologgal menjetek távolabb!
Kőszeghy Csilla illusztrációja
Olyan jó volt mindez! Úgy éreztem magam, mintha régi gyerek volnék egy vándorló törzsben! Olyanok voltunk, mint egy család. És mindenki tette a maga dolgát. Gyűjtögettünk, éjszakai hálóhelyet készítettünk, tüzet raktunk. Sehol egy tévé, sehol egy lámpa, asztal, fotel, fürdőszoba, vécé… még tusfürdő sem volt, csak egy szappan! Lóháton közlekedtünk, a vacsorát magunk rakta tűzön sütöttük, a szabad ég alatt aludtunk. Na jó, majdnem a szabad ég alatt! Arra gondoltam, ha egy évet eltöltenék a természetben, sokkal többet tudnék meg a világról, mint az iskolában!
Mi ez az egész? Kikérem magamnak, hogy én ezen a… ezen a puritán helyen aludjak! Sehol egy istálló, sehol a megszokott négy fal! Nem arról volt szó, hogy hazamegyünk, hogy csak kiügetünk egy röpke sétára, de ebédre, legkésőbb vacsorára otthon leszünk? Még hogy a sötétben, a szabad ég alatt! Mi vagyok én, meztelencsiga? Jankó leült a tűz mellé nyársat hegyezni, Kori mellételepedett. Csendben beszélgettek. Olyanok voltak, mint a szerelmesek. Kamilla krumplit és szalonnát hozott vacsorára. Amikor a tűz leégett, a krumplikat becsomagoltuk alufóliába, és a parázsba dobtuk, a szalonnákat pedig nyársra szúrtuk.
– Palinak és neked hoztam sajtot – mondta Kamilla Korinak. – Tudom, hogy te is vegetáriánus vagy.
Kori megköszönte, és feltűzte a nyársra, amit Jankótól kapott, de a sajt olyan hamar megfüstölődött és megolvadt a parázs felett, hogy még meg sem sült a krumpli, máris megette. Olyan guszta volt, hogy összegyűlt a nyál a számban! Alig vártam, hogy megpiruljon a szalonnám! Vacsora után aztán énekeltünk a tűznél még egy kicsit, de amikor Kamilla hazaindult, megmostuk a fogunkat, és bekuckóztunk a sátrakba. Egyedül Pali bácsi maradt még kint.
Rendeld meg A lovastúrát itt!
Kőszeghy Csilla illusztrációja
– Táplálom a tüzet, hogy adjon egy kis fényt, amíg el nem alszotok – mondta.
Volt zseblámpánk, és Kori sátra is világított a telefonjától, mégis jóleső érzés volt, hogy
Pali bácsi kint ül, és vigyáz ránk.
– Neked is fáj a feneked? – kérdeztem Sárától, miután bebújtunk a hálózsákokba.
– Nem – felelte Sára. – Mi mindennap lovagolunk, úgyhogy az enyém már betört – nevetett.
– Egész évben? Még télen is? – ámultam el.
– Ha esik, ha fúj, még karácsonykor is! – mondta Sára. – A lovaknak muszáj mozogni!
– De jó nektek! – sóhajtottam. – Ha nagy leszek, én is lovardában fogok lakni! – Ásítottam, és arra gondoltam, hogy lesznek más állataim is. Tyúkok, meg egy bárány, és kutyám, cicám…
Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy pisilni kell. Sára mélyen aludt, és a lovak halk fújtatásán, a paták alatti avar zizegésén kívül egészen csend volt. Csak egy bagoly huhogott valahol egy fán. Féltem kibújni a hálózsákból, de mégis muszáj volt. Kikutattam a kezemmel a zseblámpámat, meg egy zsebkendőt, azután óvatosan kibújtam a melegből, és résnyire húztam a sátor cipzárját. Kint valamennyivel világosabb volt, mint a sátorban. Már nem égett a tűz, Pali bácsi is mélyen szuszogott, Kori telefonja sem világított, de tiszta volt az égbolt, és fénylettek a csillagok meg a hold. Tudtam, hogy nincs mitől félnem, a lovak már rég jelezték volna, ha róka vagy borz szaglászik a közelben, mégis a torkomban dobogott a szívem. Összeszedtem minden bátorságom, és kimásztam a sátorból.
Szerezd meg a könyvet itt!Bekapcsoltam a zseblámpámat, körbevilágítottam, és belebújtam a bakancsomba. Nem akartam messzire menni, csak épp a sátrak mögé, hogy minél hamarabb vissza tudjak bújni a sátor biztonságába. Gyorsan lehúztam a pizsamagatyám, pisiltem, és már épp indultam volna vissza, amikor hangos zörgést, motozást hallottam. Azt hittem, elájulok! Biztos, hogy farkas vagy medve! Mindjárt rám támad, és végem van! Kiáltani akartam, és a sátorba rohanni, de földbe gyökerezett a lábam, képtelen voltam rá. És akkor elém toppant a rém, én pedig felsikítottam.
Kőszeghy Csilla illusztrációja
– Csak én vagyok! – szólalt meg Jankó.
– Jaj, de megijedtem! – hadartam rémülten.
– Jaj de jó, hogy csak te vagy az!
– Nyugi van! – tette Jankó a vállamra a kezét.
– Mit hittél, ki az?
– Hogy farkas vagy medve, vagy mit tudom én, valami rabló! – szuszogtam, de amikor láttam, hogy Jankó elmosolyodik, megnyugodtam.
– Medvék és farkasok nincsenek errefelé. A rabló pedig én vagyok! – vigyorodott el. – Csokit akarok!
– Csokit? – néztem rá. – Azt én is!
Így aztán ketten zörögtünk meg motoztunk a sötétben, még a zseblámpámat is kikapcsoltam, nehogy valaki felébredjen. A másnapi cuccok között találtunk egy csomó sportszeletet. Összenéztünk, Jankó rám kacsintott, és kivettünk közülük egyet. Kettétörtük, és amíg eszegettünk, nekitámaszkodtunk egy fának, és néztük a nagy, csillagos eget.
– Ha felnövök, nem lesz házam, csak egy lovam – ábrándozott Jankó. – Körbejárjuk az egész világot! Patakban fürdünk, azt eszem, amit vadászok, és ott alszunk, ahol ránk sötétedik. Így lesz. A csontjaimban érzem!
– Én pedig, Johnny – mosolyodtam el –, viszek neked sportszeletet.
A könyvet itt tedd a kosaradba!
Az ajánlónkat pedig itt olvashatod.
Akciók, hírek, érdekességek, ajánlók a gyerekkönyvek világából
Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságainkról, akcióinkról és különleges programjainkról, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre!
Feliratkozom!
